Bazi nagy görög körút - 4. rész

Tizenhatodik nap. A hírek szerint elkészült a parti út hágótól délre eső szakasza is. Kicsit aggódva a készenlét fokán, elindultunk. Kopár, sziklás, de gyönyörű vidék. Az út kifogástalan, csak kicsit hullámos: tengerszint-500 m-100 m- 800 m- tengerszint.

A rokonság őrültnek tart minket ezért az útért, de látták volna azt a 68 éves milánói fickót, aki 6 hete indult el, egyedül, biciklivel. Kicseréltük a térképen tapasztalatainkat, ő keres egy másik utat a kőszórás helyett, mi pedig megnyugodva reptettük Bagoly-t észak felé. Kész az új út.

Szerpentin a hágóig. 1027 m magason van a padlószintje a vendéglőnek, a kávé tökéletes, a kilátás gyönyörű. Kár, hogy bereggeliztünk, éppen kész volt a nyárson sült bárány.

Jó tempóban tudtunk menni, már azt fontolgattam, tovább is mehetünk mint az aznapi terv, Durres. Álmodozás. Vlorénál hatalmas dugó, század rendőr, kamerával rohangáló fickók. Baleset. Próbáltunk kerülni / Ági második hisztije /, de lehetetlen volt Nem álltunk be a sorba, beültünk egy gyros-ra a közeli kocsmába.

A dugót egy, a hídon keresztben álló égő autó okozta, a lángját messziről lehetett látni. Csak az nem volt világos, miért éljenzik körül a felcsapó lángokat. Nem vártuk meg az út takarítását, a zsaruk átengedtek a még parázsló autó mellett.

Ennek szerintem az volt az egyszerű oka, hogy aki motoron ül, az minimum az Isten kegyeltje. Albániában csak babetta szintű robogók vannak, nagy motor abszolút nincs. A néhány motoros rendőr az olaszok által kidobott moto guzzikon feszít, igen büszkén, inkább mellette. Még egyet sem láttam nyeregben.

Húztam ahogy lehetett, de Fierben újabb dugó. Kerülni lehetetlen. Az már kicsit gyanús volt, hogy itt is égő autó nyomai voltak a város széli hídon. Ráadásul ezt vízzel lehűtve elhúzták, némi kormos-olajos vizet, és égett, drótos gumimaradványokat hagyva utána. Ima, kerülgetés, megúsztuk a defektet.

Majdnem kész autópályán mentünk, talán még beérünk Durresba világosban. A benzinkútnál aztán a kutas elmagyarázta, minden világos lett. Mintegy tiltakozásul a parlament valamilyen döntése ellen, a déli országrészben 7-8 helyen csináltak dugót. Bejelentett, biztosított tüntetés. Akkor jó. Az északi rész ugyanis ezt a döntést helyeselte, így bizton nem lesz fennakadás.

Világosban megtaláltuk Durresban a 3 évvel ezelőtti szállásunkat. Emlékeztek ránk, még meg is ölelgettek. Az ár azonban sokat fejlődött, csak akkor tértek jobb belátásra, amikor Ági a szomszéd hotelossal kezdett tárgyalni. Bagolyvár zárt kertben, tető alatt. / 254 km /

Tizenhetedik nap. Irány Montenegró, ismerős, gyönyörű vidék. Shkodernél gondolkoztunk, merre. Egyenesen 60 km, a part felé 130. Ági, engem kímélendő, kardoskodott a rövidebb út mellett. Na, itt aztán megint elharaptuk a sz..rt derékba. Út helyett 40 km kőszórás. Ági viszont nem hisztizett, vagy már megszokta, vagy mert ő javasolta.

Ez a 2,5 óra annyival volt jobb, hogy több helyen meg tudtunk állni kávéra. Sőt! Az egyik kocsmában emlékeztek ránk a 3 évvel ezelőtti borravaló miatt, és meghívtak minket egy sörre, elnézést kértek az út minősége miatt.

Egy finn motoros örült nekünk, én meg irigyeltem a terepmotorját. A határ után annyival volt jobb, hogy néhol volt aszfalt is a méteres kátyúk között. Tuziban egy borzalmas burekban volt részünk, az öreg montenegrói albán már nyugdíjba ment, az unoka vette át a boltot. Nagyon csinos, de főzni nem tud.

Podgoricában belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Tudjátok, az emberek mennek haza a munkából. Ekkor tűnt fel, hogy Görögországban ilyen nem volt. Kellemes sétamotorozás Niksic-ig,

Elég rendesen besimult az ég, körben közel 2000-es hegyek, előttünk a Javorak hágó 1331 m magason. Jobb lesz megállni. A hotel könnyen meglett. Sajnos ez is a sz..r, drága, de itt van kategória. Csak azért maradtunk, mert Bagolynak felajánlottak egy cuki kis transzformátorházat. Kellett is, éjjel rendesen esett.

A hotelben építése óta nem járt iparos, sőt még Tito elvtárs keze nyomát is megőrizték /azóta, hogy itt megszállt, nem volt takarítva/. Sebaj. A vacsora tökéletes volt, tűrhető áron. Az éjjel valami szuper rendezvény is volt, de nem hallatszott fel. / 230 km /

Tizennyolcadik nap. Reggelinél találkoztunk az éjjel érkezett 4 osztrák motorossal, de némi kényszerű visszamorgáson kívül nem igen álltak velünk szóba. Már az furcsa volt, miért kell 4 fickónak 4 szoba. Szerintem egymással is nagyképűsködtek. Viszont azt már nehezményeztem, hogy miattuk nem tudtam kiállni. Laza húsz perc „legyen szíves” után végül elbődültem.

Nem is sejtettem, hogy ilyen gyorsan el lehet tűnni a környékről is. Tiszta, kicsit hűvös időben indultunk olyan úton, ami egyetlen útleírásban sem szerepel. Kicsit hasonlít egy erdélyi motorozáshoz. Elnyújtott kanyarok, mint a Hargitánál. A hágón túl, a Piva völgye, majd a Tara folyó erősen emlékeztet a Békás-szorosra, csak ez több mint 60 km.

A bosnyák oldalon, a Tara mellett sokkal rosszabb az út. Hiába itt csak őrültek járnak: motorosok és rafftingolók. Erős kísértést éreztem az itt maradásra az egyik csónakos táborban, de már igen húztak hazafele a lovak. Tulajdonképpen már vége volt a túrának, csak haza kellett menni. Mondtam is a fiaimnak, majd megyünk, ha tudunk. Érdekes, a kutya / komondor / ezt nem fogadta el. Már majdnem 3 hete nem látta a gazdát… /ott se lennék betörő/.

Szóval igyekeztünk, ahogy tudtunk. Megint közbejött a 3 éves emlék. Nem nálam, a motelos vendéglősnél. Szarajevó előtt nem győztünk kitérni a marasztalás elől, enni ettünk, de muszáj továbbmenni.

Zenica után valahol megálltunk a motel jelzésre, mutogatással megbeszéltük Bagoly szállását, a miénket nem annyira. Ilyen koszos, Ági szerint „lepattant” szállást még nem láttam. Üzletileg sem kóser a gyerek, vacsora- reggeli kérdésre széttárja a kezét. Nem baj, van bolt, felvágott, kenyér, paprika, sör. Tényleg hülye. / 265 km/

Tizenkilencedik nap. A kávét fölszámolja, a parkolást / pedig mondta!/ nem. Valahol szétesett, Jugoszláviával együtt. Ha nem lenne ilyen elhanyagolt a motel, még sajnálnám is.

A lovak közé csaptam, irány haza. A vacsora maradékát az út menti parkolóban esszük meg, mint reggelit. Biz Isten, mikor ezt írom, akkor is belém hasít: hazaértem! Pedig még hol van a haza. Ahogy tudtam húztam. Eddig még nem jött fotó.

Ilyen rossz kávét még nem ittam, pedig a horvátok általában jót csinálnak. /„biztos albán” / Nem baj, ma este otthon alszunk. Kis hiba, valahol elkerültem Eszéket, Drávaszabolcsnak megyünk. Sebaj, az is Magyarország.

Itthon sír a Nő, úgy enne egy újházi tyúklevest! / nem is leveses / Tenkes csárda, mindent bele, / szóval idegenforgalom/, cigányzene, ami kell, de a levesek jók. Pécstől remélem csak én látom a km-órát.

A kutya nyüszítve fogad, a szomszéd örül a „jelenlétnek”. / Már nem törnek be./ Igazad van Griff, holnapután visszamennék, de holnap nem! Meg kell vakarni a kutyát, inni kell a szomszéddal egy pohárral, … Ja, és holnap dolgozni kell menni. / 518 km /

Szóval hazaértünk! Református lévén nem viszek ezrest St Antalnak az időjárás miatt, de a Nagyfőnökkel értekeztem. Hálámat fejeztem ki, hogy tulajdonképpen eső nélkül megúsztuk az utat, sehol nem mentem neki senkinek, sőt egy csúszás, vagy megingás sem volt.

Azért St Kristóffal váltanék néhány köszönő szót. Ilyen utasa, mint nekem, tutira nincs senkinek. Kicsi,/ 46 kg / jól borít, csak kétszer hisztizett, ez 2305 km-en 1!!!db. / ha nincs ott, én legalább ötször /, mos, nem csak géppel, hál Istennek csak itthon főz, egyébként jól, de az úton nem okoskodott a kajával. Nincs az a bármilyen hajszínű, bármilyen fiatal tündér, akivel lecserélném, mint motoros társat. Feleségként nem is kérdés. Milyen lökött liba bírná ki velem 30 évig?

Ha nem a sebességet hajszolod, ha van időd kiélvezni az utat, és ha van kivel mindezt megosztani, menj bárhova, nem fogsz csalódni!

Mentünk 4610 km-t, elfáradtunk. Láttunk mindent, amit lehetett. Sok élményünk volt, sokkal többért adnám el, mint amibe került. Ha el akarok menni A-ból B-be, beülök az autómba, odaérek, kiszállok. Ki nem sz..ja le?

Ez egészen más, és csak az érti meg aki már ment motoron, és nem muszájból!