Tizenegyedik nap. Ma teljes láblógatás. Egy óra alatt be lehet járni keresztben-hosszában az egész várost, ami terepadottságait tekintve egy ókori színházra emlékeztet. A színpad a tenger, a nézőtér pedig a hegyoldalra épült városka.
Délelőtt egy tucatnyi 10 év körüli srác nagy pancsolást rendezett. 2 órával később hősiesen én is megpróbáltam, de a combközépig való bemenet után átgondoltam ezt a felelőtlen tettet. A 42-es lábam rögtön 40-es lett, ha tovább megyek az esti elfoglaltságot kockáztatom.
Fakírnak hittem a srácokat, de a szállásadónk felvilágosított, hogy 3-4 fok különbség is van az öbölben, napszaktól függően az áramlások miatt. Lubickolni az is kevés.
Délután felkerestük „Sir Grizzlyt”. Már értem, miért oda küldött minket a gazda. A parton legalább 20 vendéglő van, de a kikötött két halászhajó egymástól függetlenül idehozta a kifogott minőségi halakat.
Medve úr minden nap selejtez, nála nincs hályogos szemű, tehát már nem friss hal. Azt mondta inkább kidobja, így nála mindig van vendég. Igaza volt, a parti éttermekben vacsorázó kb. 30 emberből 20 itt evett.
Tizenkettedik nap. Ma nem megyünk sokat, időben viszont lehet, hogy elhúzódó lesz a komp miatt. Hatalmas reggeli a parti kocsmában, sose lehet tudni, mikor tudunk ebédhez jutni.
Mivel vasárnap volt, akkor biztos a kompmenetrend, ha rajta ülsz és megy. Nem mentünk vissza a főútra, maradtunk a kis, partközeli úton. Igoumenitsa feledhető, de itt a kikötő. Szerencsénk volt, alig 20 percet kellett várni az indulásra.
Nem Korfu kikötőjébe, hanem Lefkimi felé mentünk, fele idő /kb.1 óra/, olcsóbb, és a sziget déli része nem annyira érdekelt, hogy oda-vissza menjek. Kicsit kietlen a déli rész, a szép vidék Korfu előtt 5-6 km-rel kezdődik.
Maga a város óriási csalódás volt, főleg Nafplio és Parga után. Nagyon kopott, a velencei stílusú házak mind „fekete ablakosak”, lakatlanok, elhanyagoltak. Talán a gyakorló tér és környéke tetszett. Lehet, hogy túl sokat vártunk, hiába az eddigi látnivalók nagyon elkényeztettek.
A várostól északra kerestünk szállást, elhagyva a jachtkikötőt Kontokalinál, találtunk egy szép hotelt Gouviában. Szokásom szerint körbemotoroztam a lehetséges Bagolyfészket keresve. Találtam, így aztán „nyuszi hopp”, Ági leszállt.
A hotelhez tartozó külső bárban két turista vénasszony ivott valami gyanús színű löttyöt, majd megjelenésünkre „ide már mindenkit beengednek” felkiáltással távoztak. A mixer határozottan hálásan pillogott ránk. Most a saját fejünk után kerestünk vacsorázó helyet, a környéken minden a hotellal azonos névre hallgatott, kell egy kis változás. / 109 km /
Tizenharmadik nap. Sajnos romlik az idő, a Pantekrátor felhőben, lóg a lába az esőnek. Csak kis körutat tettünk, az északi csücsök kimaradt.
Több mint érdekes a szűk utak forgalmának irányítása. Bizonyos távolságra lámpával egyirányúsított. A szakaszok közötti házak, kis utcák csatlakozásánál sárga lámpák jelzik az éppen esedékes irányt. Állítólag ritka a baleset.
Nagyon vadregényes az egész, kár az időjárás froclizásáért. Így is kaptunk némi ízelítőt arról a területről, ahol Ági egyik kedvence, Gerald Durrell töltötte gyerekkorát, amit tövéről-hegyére leírt. Irigylésre méltó gyerekkora volt. Tulajdonképpen ezért jöttünk Korfura.
Ami igazán érdekes, hogy az emberek nem igazán görögök. Korfuiak. Nem tudom megmagyarázni a különbséget, nem tudok velük beszélgetni, csak egy benyomás.
Nem lepődnek meg semmin, nem csinálnak semmiből gondot, a szőke nők tudnak vezetni, ha valami valamiért nem jó, az albán. Ezt éppen a vendéglős mondta arra a halra, ami szerintem baromira nem volt friss. A többi szép szemű, friss volt. Megkértem, amíg a miénk elkészül, addig ezt hagyja a többi között, csak aztán vigye ki kidobni. Biztos, ami biztos. / 47 km /
Tizennegyedik nap. Az idő nem javul, csak városi bóklászást tervezünk. A recepciós kislány felderítette az Albánia / Sarande / felé közlekedő kompot, miden reggel 9-kor indul a Delfin társaság hajója. Úgyis bemegyünk a kikötőbe, veszek jegyet, megnézem honnan indul, ne reggel keljen kapkodni.
A kikötőben némi nyomozás után eligazítottak, az iroda nem itt van, menjek erre, forduljak arra…. Szóval röpke fél óra múlva ott álltam egy csinos nő előtt, kérve egy motor és 2 felnőtt jegyet a holnapi kompra.
Ékes, talán angol nyelven, unottan felvilágosított. Egy szót sem értettem. Erre elmondta ugyanazt, ugyanúgy. Viszont ezt nem is hallottam, mert a kolleganője közben lejött egy falépcsőn, fapapucsban.
Ezek után testbeszéddel megkérdezte, ha nem értem, akkor mit akarok itt.
A papucsos némi empátiával besegített. 10 mp alatt elmagyarázta, hogy a holnapi járat vagy egy személyszállító hajó, vagy egy komp, tehát nem tudja a motort is mehet-e. Talán érdeklődjek estefelé, akkor valószínűleg már többet tud.
Délután fél kettőkor gőzük nem volt, mi lesz holnap. A nyelvi kioktatás miatt a kisördög mondatta velem, hogy a válság nem a pénztárcában kezdődik, hanem a fejekben. Kicsit szomorúan mondták: hát igen, az albánok. / A hajók görög zászlók alatt nem tudták, mit is fognak holnap csinálni./
Ági kicsit csodálkozott, de miután mérgemben a sétálóutcán végigdübörögtünk / nem egyedüli motorként /, megnyugodott. Az eső elől épen hazaértünk. A vendéglő tulaja lerángatott a motorról kávézni, remélve, hogy este megint benézünk. Nyomaték kedvéért még két ouzót is hozzátett. Úgy látszik mély benyomást tett rá tegnap a halakról tanúsított szakértelmem. Legyen jó napja, ott vacsoráztunk, valószínűleg a csábítás italait nem csapta az esti számlához. / 22 km /
Tizenötödik nap. Sosem fogom megtudni, aznap melyik hajó ment Sarandeba. Sebaj. Későn keltünk, jól bereggeliztünk, csomagolás után még tusoltam is. Szerintem direkt húztuk az időt. Csak azért is szabadságon vagyok.
A kikötőben 10 perc várakozás után „behajóztunk”. 2 órás kompút Igoumenitsába. Amint tető volt fölöttünk, szakadt az eső. Az égiek kegye folytán kiszálláskor elállt, és egész jó idő kerekedett. Tartottam a határ felé menő út minőségétől, de kellemesen csalódtam. Sőt.
Az albán oldalon szuper autóút volt. Sarande 50 km, játszva is max 40 perc. Már azon gondolkoztam, hogy ma felmegyek a hágóig. Sajnos 10 km után eltűnt az út. Nem a régi, esetleg kátyús, talán rázós tért vissza. Azt már felszámolták. Az új viszont még nincs. Bagoly igen alacsony, ezért aztán igen megfontoltan / szinte lépésben / kerülgettem a k..va nagy gödröket az öklömnyi vágott kövekből álló útalapon.
Az út során Ági most először hisztizett. A kamionok +-30 fokos kilengéssel előzgettek, kilométeres porfelhőt hagyva maguk után. Zsír új mercik bukdácsoltak kb 40-50-el, úgy hogy a napsütésben is látszottak a szikrák, amikor koppant az alváz. Jó sűrűn.
Szóval 2 óra torna után beértünk Sarande-ba. A por miatt vattát köptünk, sürgős sör-elsősegélyre volt szükségünk. Találtunk is egy jó helyet, egész jó az albán sör. Még a felénél sem tartottunk, amikor égi hangok hallatszottak, a gurigázós fajta.
Egy pici fekete folt jelent meg a várost körülvevő szirtek felett. Gyors fizetés, kérdés egy erkéllyel bíró szálláslehetőségről. A pincér megvonta a vállát, eltűnt. Dühöngeni sem volt időm, jött a tulaj, telefonált, háromszor. A harmadiknál mosoly, magyarázat az útirányról. Látva értelmes tekintetemet, „follow me” felkiáltással beült egy kissé viharvert mercibe, és elvitt egy 4 csillagos hotelhoz.
Az erkély tényleg jó volt, mire aláálltam, leszakadt az ég. A mercis elégedett mosollyal távozott. Kicsit félve kérdeztem a szoba árát, majd gyorsan kértem egy dupla whiskyt. 25 eur, reggelivel! Tiszta, jól felszerelt, és végre nem kell mellé dobálni a wc papírt.
Szerény becslésem szerint 50-60 mm víz jött le 10 perc alatt. Ez itt biztos nem extra, percekkel a vége után csak néhány kisebb tócsa emlékeztetett a felhőszakadásra. A belváros nagyon szép, ápolt. Vacsora természetesen a segítőkész vendéglőben. / 85 km, de milyen!!! /
(holnap folytatjuk!)
2011. július 11., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése